. A bevásárlóközpont előterében egy rosszul öltözött ember melegszik, akit a mai napon mégsem tessékelnek ki az üvegajtón. A téren már áll a feldíszített karácsonyfa, és itt-ott forró teát osztanak a kihűlt embereknek. A karácsonyfa alatt a betlehem ragyog, amit gázmelegítők vesznek körül, hogy az arra járók kissé megmelegedhessenek, miközben a jászolban fekvő Jézuskára rápillantanak. Én is odamegyek, az enyhe havas széltől megfagyott kezeimet kissé felmelegíthessem.

A meleget és meghittséget árasztó fényes betlehemről, és az azt körülvevő pásztorokról egyszer csak a pusztai pásztortűz képe jut az eszembe: a tűz, amely sohasem aludhatott ki a pásztortanyán, hiszen az éjszaka sötétségében jelzőfényt adott az esti legeltetésről hazatérő embereknek, akik tűz melegénél találták meg a békét és a megnyugvást. Nem volt ez másként Krisztus születésekor sem. A tűzre akasztott üst köré letelepedett pásztoremberek talán vigadozva, talán csendben üldögéltek az éjszakában - de mindnyájan gondolhatjuk - egyiküknek sem jutott volna eszébe a nyugalmas meleget árasztó helyüket otthagyni. És akkor történt a különleges csoda! Angyalok éneke zengte be csendes vidéket: Megszületett a Jézus, az emberiség Megváltója! A pásztorok a hír hallatára elhagyták a biztonságot jelentő helyüket, hogy köszönthessék a jászolban fekvő kisgyermeket. Vajon mi késztette őket erre a meggondolatlannak tűnő tettre? Talán csak a kíváncsiság hajtotta őket annyira, hogy még a nyájat is őrizetlenül hagyták?

Karácsonykor a pásztorok különleges példaképként állnak előttünk. Ezek az emberek, mint minden más ember is valami jobbra, valami nagyobbra vágytak, amit a betlehemi pásztorok számára is a békességet hozó Messiás Király eljövetelének reménye jelképezett. Az angyali ének tehát nem csak egy különleges gyermek hírét zengte, hanem magát az örömhírt, a szeret és békesség országának örömhírét, amelynek építése Jézus Krisztus születésével kezdődött el igazán. A pásztorok otthagyták az életet jelképező tűzet, mert tudták, hogy a betlehemi istállóban sokkal nagyobbat és sokkal értékesebbet találhatnak: Tüzet, amely fényessége - mint az esthajnalcsillagé – soha nem alszik ki, olyan tüzet, amely a szeretet által nem csak a testet, de az ember szívét és lelkét is felmelegíti. Tüzet, amely körül mindenki családra és barátra találhat, hiszen Jézus testvérévé fogadott bennünket, így a kereszténység szerető családjának tagjaivá vallhatunk.

Karácsonykor különös hangulattal tölt el a készület látványa. Hiszen az utcán sétálva talán a betlehemi istálló fényessége ragyogja be az emberek arcát. Karácsonykor talán a testvéri szeretet lángja melegíti fel az emberek szívét, és talán minden ember valamiféleképpen a most születtet megváltó Jézushoz igyekszik: hogy megláthassa az érettünk emberré vált Isten szeretetét egy befogadott magányos ember vagy egy megajándékozott szegény gyermek arcán.

Kocsis Tamás
teológus