A szabadságharc utolsó évében, 1849-ben Szent János nap után jöttek-mentek a muszkák a Hajdúságon, Dorogon, mint tudjátok: Szabó György volt a pap. Az egyetlen egy pap, mert még akkor nem volt se plébános, sem tiszteletes, csak orosz pap, ahogyan általában az óhitű papokat Debrecen környékén nevezni szokták.
A dorogi pap tekintély volt a hajdúkerületben, otthon pedig a legelső ember. Ezt csak azért hozom fel, hogy a dolgokat érthetőbbé tegyem.
A nép bujdosott a muszkáktól, mert félelmes hírük támadt, mint hajdan a tatároknak. Azt hitték, hogy a kozák vagy tatár egy. Rejtegetett minden értéket tőlük. Pedig mint mondják, nagy fegyelem és rendet tartottak fel köztük a tisztek. De háborús világ volt. A szomszéd Nánáson egy órai rablást engedtek nekik, hogy miért, nem hallottam. A pap tehát Dorogon magához szállásoltatta a muszka főtiszteket, hogy a népe panaszait azonnal elintéztesse, panaszait orvosoltassa.
Augusztus vége felé Nagyboldogasszony napja volt. Az ünnepeken a muszkák teletöltötték a templomot. A város népe nem is igen mert közéjük menni. Szabó György mondta a misét egyházi nyelven. A muszkák értették. A tisztek is mind jelen voltak, hiába volt katolikus templom. Szabó György egyházi nyelven beszélt Mária tiszteletéről, Szent Istvánról, a magyar hazáról, a nemzetről, a keresztény emberszeretetről. A muszka tisztek meg voltak hatva a beszédtől. Ezt már az öreg templomszolgától, az egyházfitól Láca Lászlótól hallottam, ki fiatalabb éveiben a pozsonyi diétán szoboszlai Fogthüi hajdúkerületi követ mellett díszhuszárkodott. Tehát elég illetékes bíráló, elég megbízható szavú értelmes írástudó ember volt, ki mint ilyen, hébe-korba a kántort is helyettesítette az istentiszteletek alkalmával, ha az a keresztelőkben, lakodalmakban vagy halotti torokban a boros kancsók között felejtette a hangját, vagy ébren lévő állapotát.
Délben a főpapnál ünnepi ebéd volt. Láca László szolgált fel az asztal körül. Ott volt Papszilágyi János is, az újfehértói pap. Ez az egyetlen idegen ember ült a tisztek közt, szerényen az asztal végén.
Az asztalfőre a tisztek a házigazdát ültették. A társalgás francia, német és orosz nyelven folyt, a melyből az újfehértói pap egy kukkot sem értett.
Szabó György az egyházi ószláv nyelv segélyével értette az orosz nyelvet is, de Papszilágyi az egyházi nyelvet sem értette és semmi más nyelvet sem értett a magyaron kívül. Ilyen „orosz” papok vannak a magyar síkságon.
A többek közt tokaji bor is volt az asztalon s a tisztek még francia pezsgőt is kerítettek s kínálgatták vele Szabót. Ebéd után rózsás hangulatban voltak, borozgattak...
Papszilágyi csak hallgatott az asztalvégén és csak dorogi bort iszogatott nagy búsan.
A tisztek felköszöntőket mondtak, vivátoztak, hochoztak, nohalyalitáztak.
Papszilágyi sem állhatta tovább, kibuggyant szívéből a jó kívánság. Teletöltötte a poharát. Felállott s a házigazda felé emelve poharát szólott:
-Nem bánom már én főtisztelendő tanár uram, szíves házigazdám, lelkipásztor társam, ha felakasztanak is, ha kerékbe törnek is, úgy is elveszett minden, öreg is vagyok már, de kimondom, a mi szívemen fekszik, a mi azt nyomja. Nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzem ez ünnepen, ez alkalommal az óhitű egyház papjai jótevőjéről, ki a kongrua megadásával sokunkat megmentett a nyomorúságtól, azért szívem lelkem egész melegével kívánom: Éljen Kossuth Lajos!
A tisztek előbb rábámultak a magyarul beszélő Papszilágyira s figyelemmel hallgatták, bár egy kukkot sem értettek abból a mit mondott, de midőn a Kossuth nevet meghallották, mindannyian felugráltak, mintegy magyarázatot kérve néztek a házigazda nyugodt arcába.
Szabó György mosolyogva intette a tiszteket nyugodtságra s megmagyarázta nekik a Papszilágyi beszédét. A beszéd alatt a tisztek újra elfoglalták helyeiket s szemmel, szájjal, füllel hallgatták Szabó György magyarázatát, ki még jobban kiszínezte az óhitű papság elhagyatott, szegény, csaknem földhözragadt voltát, melyen Kossuth, a jövedelem kiegészítéssel, az úgynevezett kongruával igyekezett a viszonyokhoz mérten enyhíteni.
Egyik vezénylő főtiszt azt kérdezte Szabótól:
-Hát a latin egyház papja?
Szabó megadta rá a választ, hogy azokról van gondoskodva jól. Az uralkodóház latin szertartású s így mintegy ez az uralkodó vallás s bár ha a görög egyház is olyan katolikus, annak papjai csak mostohagyermeke volt, míg helyzetüket Kossuth nem rendeztette.
-Akkor - válaszolt a főtiszt, a pezsgős üveget megragadva a Papszilágyi poharát tele töltve: én magam is azt kiáltom rá: Éljen Kossuth!
A tisztek felugráltak Papszilágyival koccintani utána kiáltották a főtisztek magyarul:
-Éljen, Éljen, Éljen Kossuth!
-Éljen Kossuth Lajos!
Papszilágyi csak ámult-bámult. Reszketett kezében a gyöngyöző pezsgős pohár. Azután kicsordult a könny öreg szempillái alól s elhagyta az asztalt.
Odakinn azt mondta az inasszereplő Láca László egyházfinak:
-Sohase hittem volna, hogy a muszkák magyarul érezzenek.
Már mikor én Szabó György bátyám házához kerültem, mint serdülő árva gyerek, Láca is öreg ember lett, a bátyám is. De Láca többször felemlegette ezt az esetet nagyobb összejövetelek alkalmával, ha a pezsgős palackokat nyitogatta s annak levéből egy pohárka felfrissítette emlékezetét és sohase változtatott rajta semmit. Ami amellett bizonyít, hogy igaz, való, megtörtént esemény volt és nem kieszelt dolog. Ilyen alkalmakkor a poharakat törölgetve azt szokta mondani a pezsgőre célozva:
-Ettől sírt az öreg Papszilágyi, mikor a muszkatisztek Kossuthot megéljenezték.
A derék orosz főtiszt sohase tapodta többé rengeteg hazájának földjét, ott fekszik a dorogi Rákóczi-szőlőskert déli oldalán ásott közös sírban. Elvitte a kolerajárvány. Egy szemle alkalmával leborult a lóról. Estére már meghalt vagy huszadmagával együtt. Nem engedte, hogy külön temessék. Halála előtt parancsba adta, hogy együtt nyugodjék katonáival egy sírban. Nem tudtam megőrizni a nevét emlékezetemben. De valami előkelő család sarja lehetett, amint Szabó és Láca beszéltek róla, mert a tiszttársai nagy tisztelettel viseltettek irányában s aranyakat raktak össze az akkori dorogi főhadnagy kezéhez egy síremlék felállítására.

A kolera miatt sietve takarodtak el a muszkák Dorogról, de az a néhány ott maradt a Rákóczi-szőlőskert tövében, a néptől ma is muszkadombnak nevezett sírhalom alatt főtisztjével együtt, ki a megéljenzett Kossuth Lajos hazájának hősvér áztatta földjében alussza csendes álmát.

(A történetet Tóth Elek nyíracsádi parochus bocsátotta rendelkezésünkre